Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Iskolakészültség

2010.11.18

Iskolakészültség

Világszerte sokféle vizsgálati eljárást dolgoztak ki az úgynevezett iskola­érettség vizsgálatára. Az első ilyen sorozat közel 4o évvel ezelőtt jelent meg. Ezek a sorozatok - többek közt az általunk, hazai viszonyok közt kidolgozott sorozat is - általában a feladattudatot, a szabály- és mintakövetés készségét, jelek megtanulását és alkalmazását, a viselkedés szabályozását, a látás és a mozgás összerendeződését, a folyamatos figyelem- és tevékenységkészségét, a helyzetismeretet, a mindennapi életben való tájékozottságot vizsgálják. E képességeknek, készségeknek, a beállítódási rugalmasságnak a vizsgá­latára legalább 100 különféle próbát használtak fel; egy-egy sorozat általában 8-IO próbából áll.

Tudatos alkalmazkodás: feladat és teljesítmény

Az iskolaérettség

Gyermekeink a hetedik életévükben iskolakötelesek. Az, hogy iskolába járnak, legtöbbjüknél nem okoz problémát: az óvoda és a szülői ház előkészíti őket az új életmódra.
A 6-7 éves gyerekek között azonban szép számban akadnak olyanok is, akiknek az "iskolaérettsége" kérdéses. Az iskola érettség, mint fogalom alighanem pontatlan. Nem érettségről, hanem alkalmasságról van ugyanis szó: De a pedagógiai tudatosság színvonalának rendkívüli emelkedése mégis az alkalmazott gyermeklélektan egyik fontos feladatává tette annak megállapítását, hogy egy gyerek beiskolázható-e vagy sem. Amikor a pszichológus megpróbálja eldönteni, hogy egy gyerek iskola­érett-e, tulajdonképpen azt kell előre látnia, hogy képes lesz-e megfelelni bizonyos alkalmazkodási követelményeknek. Képes-e majd négy órán át meghatározott szabályok szerint viselkedni. Nyugodtan ülni a padban, figyelni a tanító szavára, válaszolni kérdéseire, és csak akkor szólalni meg, amikor engedélyt kap rá. Az iskolák többségében még mindig a tanító magyaráz és kérdez, a gyerek odafigyel és felel (szóban, írásban vagy rajzban). Mindez viselkedési állandóságot, nagy belső fegyelmet igényel. A gyereknek le kell küzdenie azt az igényét, hogy azonnal közölje, ami az eszébe jut, azonnal kimondja, amihez kedve van, abbahagyja a foglalkozást, ha elunja, és máshoz kezdjen. Van olyan gyakorlat is, amely az iskolára való alkalmasságot az értelmi színvonalhoz köti, és elsősorban az intelligenciát méri. A gyerekek egy kis részénél, 5-6%-ánál, valóban szükség van erre. Azoknál, akiknél az értelmi fogyatékosság gyanúja fölmerül, és akiket esetleg kisegítő iskolába kell irányítani. Az esetek többségében azonban nem az intelligencia színvonaláról van szó, hanem alkalmazkodásról. Az elsősöktől jelenleg általában megkívánt alkalmazkodási készség a következő összetevőkkel írható le:

Helyzetmegértés

A gyereknek globális, tevékenységének, viselkedésé­nek részleteire is kiható élménye van arról a változásról, amit az iskola hozott, és magáról az iskoláról is. Ez nem annyira szavakban kifejezhető tudásban, mint inkább beállítódásban mutatkozik meg; a belső kényszernek abban a feszültségében, amit végső soron kötelességnek nevezünk. Magában foglalja a folyamatosság anticipációját, a jövőnek egy olyan érzését, amely a felnőtt perspektíva-élményéhez hasonlít. Az iskolai helyzetet az a gyerek érti meg, aki érzi, tudja, hogy kezdetét vette valami új, sokáig fog tartani, s a végén őbelőle tanító lesz vagy sofőr, vagy pilóta.

·         Feladattudat.

A gyereknek rá kell hangolódnia arra, hogy tekintéllyel rendelkező személyek által kijelölt feladatok elvégzését előbbre valónak tekintse minden más tevékenységnél . Pl. ha azt írják elő, hogy 3 sor karikát rajzoljon, akkor éreznie kell, hogy ha unja is, ha nem is érti, mire jó, nem hagyhatja abba, nem rajzolhat helyette hajókat. Nagyobb kitartás. A feladat élményének egyik viselkedési megfelelője ez. A fékrendszer egyenletesebbé válik, a szabályozás tudatosabbá. A gyerek kevésbé elterelhető. Véletlenszerű ingereknek jobban tud ellenállni.

A teljesítmény igénye

A gyerek viselkedésének indítékrendszerében új mozzanatként jelenik meg az a feszültség, hogy elsajátítson egy készséget, ügyességet, tudást, és ezzel létrehozzon valamit. A játékos cselekvésnek olyan indítékai mellett, amilyen a funkciógyakorlás és a közvetlen öröm­szerzés, most hosszabb lejáratú cselekvésre sarkalló motívumként lép fel a teljesítmény öröme. Ebbe már belejátszhat az eredménynek a különválása a cselekvéstől és a sikernek az előre látása is. Ezzel a gyerek tevékenységében egyre inkább elhatárolódik a játék a feladattó. Oktatási rendszerünk elvárja a gyerektől, hogy a két közeg - a játék és a feladat - a tudatélményében is elkülönüljön, és hogy a kisiskolás ne csússzon át észrevétlenül a kiszabott feladatból a kötetlen játékba.

Az általános alkalmazkodási követelmények mellett az iskolába kerülő gyerektől bizonyos értelmi képességet is elvárnak: kiterjedt emlékezeti befogadást, a kérdéshez igazodó felidézés készségét, különösen pedig minták követését.

Jelentősége ennek azonban csak a már említett, esetleg fogyatékosnak tekinthető gyerekek esetében van. Az ép értelmű gyerekek általában megfelelnek ennek a követelménynek, sőt, vizsgálataink azt mutatják, hogy a gyerekek, értelmi fejlettségüket tekintve, előbb válnak iskolaéretté, mint viselkedésükben. Bármilyen sokrétű is ez az alkalmazkodási követelményrendszer, a gyerekek nagy része mégis eleget tud tenni neki, néhány hónap alatt Aránylag kevés zökkenővel beszokik az iskolába. Többek közt annak tulajdonítható ez, hogy a hetedik életévben olyan fordulat következik be a gyerek fejlődésében, amely elősegíti a viselkedés stabilizálódását. Ez a lélektani és pedagógiai tapasztalat vezethette az iskolaszervezőket számos országban arra, hogy a tankötelezettség kezdetét a hetedik életévre tegyék.

Fordulat van először is a testi fejlődésben.

Az öt és fél-hétéves kort "első alakváltozásnak" is szokták nevezni. Az óvodáskori arányok eltolódnak; megváltozik a testhossz a váll- és medenceszélességhez, valamint az alsó végtag hosszához viszonyítva, s így a gyerek nyúlánkabb, fiúsabb vagy lányosabb benyomást tesz. Egyik legfontosabb eseménye ennek a fordulatnak az, hogy erősen csökken a gondolkodás érzelmi telítettsége. Az indulatok elhárítása háttérbe szorítja a képzetáramlásban a vágyteljesülés igényét. A gyereket így nem készteti az azonnaliság; nem kell, hogy játékban, képzeletben rögtön beváltsa kívánságait. Nem sodorja el olyan könnyen az indulati feszültség, mint eddig, s így a feladat, a külvilág által megszabott követelmény fölébe kerekedhet a játék és a képzelet örömszerzésének. Ezzel a cselekvések indítékhátterének (motivációs bázisának) az aránya változik meg. A környezet követelményei nagyobb szerepet kapnak az indítékok közt, s ami még fontosabb: tudatosabbak lesznek. Ez az alkalmazkodás-hangsúlyú eltolódás az, amit valóságfunkciónak, valóságelvnek nevezünk. Megnyilvánul ez az érdeklődés fokozódásában és tárgyiasodásában is: az ismeretszerzés igényében. A gondolkodás indulattalanodása és az érdeklődés tárgyiasodása utat nyitott ahhoz, hogy a gyerek a saját tevékenységét kívülről is kezdje nézni. Nemcsak megéli a helyzeteket, hanem van már valami halvány átélési tudata is. A tudatosságnak és az önismeretnek olyan kezdeményei ezek, amelyek évek múlva válnak csak a lelki élet vonásaivá. S mivel már egy kicsit szemlélője is önmagának, az eredmény is fontos neki, s a valósághoz is hozzáméri, amit csinált, elkezdi a saját teljesítményét meg­ítélni: "ez jó", "ez nem sikerült", "ez nem olyan, mint amit az óvó néni vagy a tanító néni rajzolt". A. Gesell "radírkorszaknak" is nevezi ezt az időszakot, utalva arra, hogy a kisiskolás csaknem annyi időt tölt el radíro­zással, javítgatással, mint írással, rajzolással. Beletartozik a hétéves kori fordulatba a társkapcsolatok átalakulása is. A gyerek, amint látni fogjuk, egyre inkább kitekint a családi környezetből, és teremt tartalmas kapcsolatot egykorú társaival. A hetedik életévnek ez a fordulata sokkal kevésbé érinti a gondolkodást, mint az érzelmi és a társas fejlődést.

A gondolkodásban a fordulat kb. egy évvel később következik be.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.