Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mackó mesék...

2011.02.06

Mészöly Miklós: A bánatos medve



Volt egyszer egy medve, sose volt jó kedve.Dirmegett–dörmögött,mintha semmi másra nem lett volna oka,csak búslakodásra.
Ha mézet nyalogatott,nem volt elég édes.Ha a nap kisütött, nem volt elég fényes.Még az odúját is szűknek találta,kint
aludt inkább egy bokor aljába.Bezzeg tüsszögött is reggelre kelve – s akkor meg emiatt dörmögött őkelme.
Egy szép napon aztán maga is megunta,hogy mindig csak szomorkodik,mint egy viseltes bunda.Elhatározta hát azon
minutában,hogy megy s megtekinti:mi van a világban.
Mikor a rengeteg erdő szélére kijutott, egy kicsi lepkével összetalálkozott.
– Hová?Hová?– mordult reá.S a lepke mondta.
– Messzire.Nap süti a réteket.Oda megyek.Ég veled!
Nagyot nézett a medve.Mindjárt jobb lett a kedve.
– Rétre menni jó lehet.Menjünk együtt,mék veled.
De a lepke szót se szólt,rippem–röppöm elrepült.
Mit tehetett medve koma,egymagában elindula.Hát amint ment,mendegélt,dimbes–dombos réthez ért.Nyílt a réten annyi
virág,mint erdőn a leveles ág.
„No –gondolta–,itt megállok,szedek egy csokor virágot!”
S neki is látott nyomba,nem gyorsan,csak medve módra.
Egyszerre azonban a szemét mereszti:valami hegyeset lát a fű közt meredezni!
– Hát ez meg miféle?– szól megrökönyödve.Tán kóró?Majd elbánok vele!Semmi szükség az ilyen semmirekellőre,az ilyen
csúfságra…
S azzal odacammog,hogy tövestül kirántsa.De uramfia!A kóró mekegni kezd,s fölugrik egy kecske!Szegénynek a szarvát törte
le a medve…
– Ó,te golyhó,nem vagyok én kóró!Hát nem látsz?Vagy elment az eszed?Fél szarvval sétáljak most?Világcsúfja legyek?–támadt
rá dühösen,s fújt bőszen a kecske.
A medve csak állt–hej,beborult a kedve.
– Én szerencsétlen,minek is születtem?–sóhajtott nagyot. Mindig csak baj lesz abból,ha jót akarok.Nesze,itt a szarvad. Ha
tudnám,visszaragasztanám.Ha meghalok egyszer,neked adom a bundám…
Azzal fülét megvakarta,orrát megdörzsölte–és máris kicsordult a könnye.
A kecske észrevette.
– Ne sírj,no!– mekegte és leszegte fejét.Szörnyen megsajnálta a szomorú medvét.
– Szép szarvacska volt,igaz…Nem girbe,nem görbe.De ha sírsz–rísz folyton,a másikat én töröm le.Gyere inkább, nyújtsd a
mancsod,kössünk igaz barátságot!
Megörült nagyon a mackó.
– Köszönöm, hogy nem haragszó…
S mivel más nem jutott eszébe,egy pipacsot tűzött a csempe szarv helyébe.
Aztán összeölelkeztek,de úgy ám,hogy még a szőr is összekócolódott a medve feje búbján.
S mikor hazament,csodálkozva látta,hogy semmi oka a búslakodásra:a mézecske édes,a napocska fényes,s micsoda csuda:nem
szűk az odúja!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.