Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Téli szünetre

2010.12.20

Téli játékok gyerekeknek - Játsszunk együtt!

Kisgyerekek és szüleik számára közös szabadidő,- és játékötletek

 

A tél beköszöntével a korán sötétedő délutánokon, egyre több időt kell bent eltölteni a gyerekeknek. Gyakran panaszkodnak a szülők, hogy vagy unatkozik kicsijük, vagy csak filmeket néz. Ha testvér is van, hamarabb alakul ki konfliktus köztük ”nem képesek lekötni” magukat, veszekedésbe torkollik játékuk.

 

Ha nincs játszótárs otthon, akkor a felnőtteket ”nyúzza” a kicsi, játékra hívja anyát, apát. Többször elhangzik a felszólítás-, ”Menj, ott a sok játékod, foglald le magad, nem érek rá!”. Valóban nem könnyű úgy beosztani az időt, hogy egy mindig tele energiával megáldott kisgyerek igényeinek eleget tudjunk tenni. Az együtt töltött percekkel, órákkal azonban annyi pozitív élményhez juttathatjuk apró gyerkőceinket és magunkat is, hogy nem is gondolnánk!  

 

A kisgyerekekkel töltött bensőséges, játékos örömteli percek ”fellazíthatják” az egésznapi feszültségekkel teli szülőket, és a gyerekeket is. Emellett formálhatjuk érdeklődésüket, fokozhatjuk ismereteiket, kielégíthetjük kíváncsiságukat és játék iránti oldhatatlan vágyukat is. Lehetnek ezek mozgásos és ”csendesebb”, ún. értelemfejlesztő játékok, de lehet ezek között olyan is, amelyek segítségével fejleszthetjük gyermekünk kézügyességét, növelhetjük ismereteit.

 

A legfontosabb azonban ajátékosság ”szigorú” betartása!  Hogy  ne érezhesse kicsink ezt kötelezőnek, foglalkozásnak, tanulásnak, és tegye ezt korának megfelelő módon és ideig. Jó figyelembe vennünk a gyerekek lassabb ritmusát, valamint, hogy minél kisebbek, annál kevesebb ideig köthető le érdeklődésük, figyelmük. Ne kívánjuk el, hogy pl.: egy 3- 4 éves manó bonyolultabb társasjátékot játsszon velünk órákig, vagy barkácsoljon úgy, ahogy apa szeretné.

 

Azt se képzeljük, hogy ”versenyezős” játékok során elsőre megért minden szabályt, betartja, ha veszít, el képes viselni. Sorolhatnám a kisgyerekek életkori sajátosságaira jellemző jegyeket játék közben és ennek pszichés okait is. Az a leglényegesebb, hogy kicsi gyermekünk érezze velünk jól magát és mi is vele!

 

Játékokhoz ötletek

 

Csináljunk só liszt  gyurmát!

 

Hozzávalók: 50 dkg liszt, 15 dkg só, 1 bögre víz, esetleg ételfesték

 

Elkészítése: egy tálban összekeverjük a sót, a liszttel, a szükséges vizet apránként adjuk hozzá  és alaposan meggyúrjuk egy meglisztezett sima felületen. Ha a vízben feloldunk színes festéket, a massza színt kap.

 

Ebből gyurmázhatunk nekünk tetsző figurákat /dinókat, játék sütiket, különféle állatfigurákat; sünit, macit, stb./. Ha elkészül a közös ”mű”, anya még lassú sütőben ki is ”égetheti” /kb.: 4- 5 óra/ és kihülés után festhetővé, maradandóvá válnak. Ünnepi díszek /kisfenyő, csengő, mikulás, stb../ is készíthetők belőle. Ha engedjük önálló ”alkotásukban” gyerkőcünket, élménnyé válik!

 

- Márványmintás papír festése

 

Ún. Jupiter papír készíthető, ha egy nagyobb tál vagy tepsi vízbe rózsaszínű és narancsszínű festéket csepegtetünk, ecsettel felkeverjük és a színes víz felszínére óvatosan ráfektetünk egy papírlapot, majd gyorsan kivéve, megszárítva összehajthatós képeslappá  varázsoljuk, közösen díszítve  /karácsonyra nagyszülőknek/ apróságunkkal.

 

- Lufirakéta készítés

 

Erős pamutfonalat fűzzünk tűbe, majd a tűt átcsúsztatjuk egy szívószálon. A fonal két végét rákötjük két, egymástól távolabb lévő székre, amelyek egymással szemben állnak. Felfújunk egy lufit /hosszúkás a jobb/, lezárjuk a végét egy ruhacsipesszel, majd ráragasztjuk hosszában ragasztószalag darabokkal a szívószálra. Ha levesszük a csipeszt a lufiról a ”rakéta” kilövi magát! Szembeülve a két széken apa vagy anya és a kicsi a ”kilövő parancsnok”.

Imádják, főleg a fiúk!

 

- Kavarj hóvihart!

 

Kell hozzá egy jól záródó, nagyobb befőttesüveg, a zárófedelére ragaszthatunk vízben nem oldódó kis figurát /műanyag állatka, fenyő, házikó, stb./, megtöltjük majdnem színültig vízzel az üveget és beleszórunk egy kávéskanálnyi nem papír konfettit. Rácsavarjuk a tetejét, ”fejre állítjuk”, megrázzuk az üveget és esni fog a hó!

 

- Képkészítés ragasztóval

 

Vékony, színes kartonlapra kenőfejes ragasztóval egy téli vagy bármilyen képet ”rajzolunk” /ház, fa, nap, stb./. Mielőtt a ragasztó rászáradna, búzadarával, vagy mákkal, esetleg homokkal, régi összetört vízfestékgombbal beszórjuk az egész képet egyenletesen. A felesleges mennyiséget, leszórjuk, fújjuk a lapról.

 

- Évszakfa készítése

 

Egy nagyobb ív papírra, kartonra rajzolunk egy csupasz nagy fát, erre ceruzával, filctollal lehet rajzolni, később zöld rügyeket, leveleket, virágokat közösen pl.: festékbe mártott ujjal pöttyözni fel a leveleket, most hópihéket lehet ugyanúgy fehér festékkel, esetleg fogkrémmel /!/ is.

 

- Dobozváros építés

 

Összegyűjtünk kisebb- nagyobb papírdobozokat, óvatosan szétfejtjük, majd kifordítva ismét összeragasztjuk őket, így a fehér felületét kapjuk meg, amelyre rajzolhatunk, festhetünk ajtókat, ablakokat és összerakhatunk belőlük házakat, üzleteket, emeletes felhőkarcolókat- ezeket rendezhetjük utcákká- továbbfejleszthetjük más alkalommal ráragasztva egy szétnyitott kartondobozra- utcákat rajzolunk, benzinkutat, stb. ”építünk” hozzá.

 

Érzékelő játékok

 

- Mi van a kendő alatt?

 

Ezzel az ízlelést, tapintást, szaglást fejleszthetjük játékos formában. Egy tálcára helyezünk gyümölcs-, zöldségdarabokat /5- 6 félét/, letakarjuk kendővel miután megnézte apróságunk mindegyiket, aztán a kendő alá nyúlhat 1- 1- et megtapinthat, felismeri- e. Kössük be a szemét és vegye ki, szagolja meg, kóstoljon bele, hogy mi az?

 

- Párosító játék

 

Egyszerű kis figurákból /ház, nap, virág, hóember, stb./ rajzolunk 2 egyformát kártya nagyságban kb. 10- 12-szer kettőt. Összekeverjük és a kisgyereknek kell megkeresnie a párját. A rajzolás is lehet közös előtte- így ebben is aktívan részt vesz.

Később már a bonyolultabb puzzle játékok összerakása is könnyebb lesz.

 

- Készítsünk együtt társasjátékot

 

Egy kartonlapra megrajzolunk egy ”tekervényes” utat, kis négyzetekre osztjuk, a starthoz rajzolhatunk pl.: parkolót /onnan indulnak a kisautók/, a cél lehet egy benzinkút vagy erdő tisztása- kell egy dobókocka és indulhat a játék- ki ér célba először!

 

Mozgásos játékok

 

- Különböző mozgások végzése

 

Hozzájuk rendelt hangokra, 1 tapsra- fél lábon kell szökdelni, 1 kanálcsörgetésre le kell guggolni, 2 tapsra le kell hasalni a szőnyegre, ”tüsszentésre” hanyatt kell feküdni, stb.- Jó játékok zálogosdinál is!

 

- Mintha- játék

 

”Tegyünk úgy, mintha…”- itt állatok mozgását, hangját utánozhatjuk /medvék, rókák, oroszlánok, nyuszik lennénk, stb./ a szőnyegen eljátsszuk, lehet utánozni járművek hangját, mozgását /motorkerékpár, zetor, repülőgép, stb./, lehet utánozni emberek mozgását /öreg bácsi, kisgyerek, katona, rendőr, stb./.

A kicsik imádnak utánozni, csak ötleteket kapjanak hozzá!

 

- Robot játék

 

Anya vagy apa a robot szülő, ő ad ”utasítást” pl.: ”az én robot gyerekem úgy tud járni, hogy dobbant a lábaival, lábujjhegyen megy, négykézláb jár, páros lábbal ugrik előre, helyben jár, fejét billegeti járás közben, néz jobbra- balra, csettint és leguggol, stb.”- A végén  ”kapcsoljuk ki” egymás elemeit, lelassul, leáll a robot. Érdemes kivárni, míg a mozgástól ”felspanolt” kicsi képes lesz megnyugodni, lelassulni.

 

- ”Repülj kismadaram!”

 

Elmondjuk, hogy most mi vagyunk a madár család /apa, anya, gyerek/ és vagy anya, vagy apa ad utasítást a többieknek pl.: ”repülj kismadaram- ránéz a kisgyerekre- a szekrény elé” /ha visszajön, anyának mondja ”repülj kismadaram az előtérbe”/- mindenkire sor kerülve adjon utasítást a másiknak és az utánozza a madár hangját, karjával a ”repülést” /galamb, veréb, sas, bagoly, stb./.

 

- Hogyan? játék

 

Sok mulatságos dolog sikeredik ki belőle! Eljátszani közösen utasítás nyomán pl.:          hogyan eszik: elefánt, tyúk, nyuszi, zsiráf, bálna,…

hogyan iszik: cica, kismadár, kutya, elefánt,…

hogyan táncol: medve, hópihe, katona, balettáncos,…

hogyan mászik: kisbaba, csiga, giliszta, kígyó, tigris,…

 

Nyelvfejlesztő játékok- /5- 6- 7 éveseknek/

 

- Kakukktojás

 

3- 5 szót sorolunk fel, melyek valamiben hasonlítanak, de 1 nem, azt kell kitalálnia a kisgyereknek. Pl.: kés, villa, bagoly, kanál, vagy alma, banán, körte, kígyó, barack, stb.

 

- Robot nyelven beszélünk!

 

Hangokra bontva mondunk mindent: pl.: ”gy- e- r- e   i- d- e   k- i- cs- i- k- é- m”

”Változz azzá, amivé robot nyelven mondok!”

Pl.: ”l- e- gy- é- l  m- e- d- v- e !- stb. /brummogva cammog/

 

- Szófűzés

 

Anyával, apával vagy nagyobb testvérrel játszható. A felnőtt mond egy szót, a kisgyerek tesz hozzá még egyet, a másikójuk a kettő után mond egy újat. Ezeket megismételve tovább kell fűzni felváltva, pl.: dió, dió- körte- alma, dió- körte- alma- szőlő, dió- körte- alma- szőlő- szilva…

 

- Barkochba- játék

 

”Gondoltam egy tárgyra /járműre, gyümölcsre,…/, állatra /zsiráf, víziló,…/- kérdéseket kell feltenni és kitalálni mire gondoltunk. Csak a végén lehet rákérdezni ”Szabad a gazda?”- megmondani a megoldást.

 

Nagyon jó játékot kívánok!

 

(Jusztina)

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.